Neoterra

A régi nevelde folytatása.

Az alábbi térképen játszódik a történet. Minden nép egy területről indul, a tűz a pirosról, a víz a kékről, a növény a zöldről, a föld a barnáról, a villám a sárgáról, a sötétség a feketéről, illetve az X-xel jelölt területen van a Kitagadottak szervezetének a központja.

Minden nép csak szomszédos terület felé terjeszkedhet, ahol le kell győznie az őslakosokat. Azok számának pontos megismeréséhez kémet kell küldeni a körzetbe, de a zöld pötty jelzi, ha gyengébb az ellenfél, a kék pötty, ha közepes, és a piros pötty, ha erős, bár ezek a jelzések nem túl pontosak.

Illetve a kém megpróbálhatja megnyerni magának az ott lakó népeket, amik így automatikusan csatlakoznak hozzád. Ennek az esélye zöld területnél 6/2, kéknél 6/1, pirosnál lehetetlen. Ha egy kém nem tudja átállítani a népet, megölik, illetve azon a területen ezt a trükköt többet nem lehet bevetni (annak a népnek).

Meg lehet támadni az ellenfél területét is, aki ekkor minden erejével védekezik. A győztes fél megszerzi a kérdéses területet. Ha az egyik nép területe elér egy másik nép központjának a szomszédságába, akkor behódoltathatja őket, ha megszerzi azt a területet is. A behódolt karakterek már a hódító nép alatt lesznek feltüntetve, velük harcolniuk kell a hadjáratokba, illetve három szakaszonként tíz arany adót is kell fizetniük a hódítóknak.

Ebből csak szökéssel lehet menekülni. A szökés tulajdonképpen egy kalandozás, melyben a karakter megpróbál elszökni a hódított nép elől (6/3-as eséllyel), majd ha ez sikerül, akkor egy másik nép befogadhatja, de ezzel felvállalja, hogy a diplomáciája a hódító néppel ellenséges lesz. Ha senki nem fogadja be a karaktert, akkor a kitagadottak szervezetének a tagja lesz. ha azt is elfoglalta már valaki, akkor visszakerül a hódító néphez, ahol elveszik az összes aranyát, és nem speciális és legendás fegyverét, majd az energiaszintje nullára csökken.

Minden meghódított terület után a nép kap szakaszonként tíz aranyat, amit eloszthatnak egymás között.

Ha egy nép elfoglalja egy másik nép központját, akkor megkapja azok státuszpontjait.

Ha egy nép elfoglalta az összes többi nép központját (a másik fél által elfoglalt népek központját nem kell, azok automatikusan járnak a központja után), vége a játéknak, és a hódító fél győzött.

terkep.gif





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 41
Heti: 102
Havi: 1 188
Össz.: 137 032

Látogatottság növelés
Oldal: Térkép
Neoterra - © 2008 - 2024 - neoterra.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »